Az Acanthus mollis – medveköröm felálló szárú, 60-100 cm magas, bokros növekedésű évelő. A görög és római otthonok elmaradhatatlan virágdíszei a kertben, a ruházaton, de éppúgy megtalálhatók a frízeken, a később korinthoszinak nevezett oszlopfőkön.
- Alak: Felálló szárú, 60-100 cm magas, bokros növekedésű évelő.
- Virág: Június-augusztus hónapokban virágjával díszít. Füzérben állnak fehéres rózsaszín szirmú, lilás murvalevelű, kétajkú virágai.
- Levél: Rozettában álló, fényes zöld, mélyen hasadt levelei vannak. Bökős, szúrós növény.
- Származás: Dél-Európa. Már az ókorban a görögök és rómaiak virágágyakba vagy gyephelyettesítőként ültették. Ismert gyógyhatása is.
- Felhasználása: Évelőágyásokban, szegélynek, szoliternek kitűnő.
- Tenyészhely: Napos vagy félárnyékos helyre ültethető. Szárazságtűrő. Ha már megeredt, jól viseli a silány talajt, de a pangó vízre érzékeny, nyirkos, agyagos talajba nem való. Akár 10 évig is elél.
- Gondozása: Kártevők kevésbé támadják meg, de megjelenhetnek rajta a levéltetvek, nedves időben pedig a csigák károsíthatják. Megjelenhet rajta a levélrozsda, csapadékos hűvös időben a lisztharmat. Szigorú téli fagyok idejére, életének első néhány évében nem árt takarni, a következő évi bőséges virágzás érdekében.
Szállítás ezekbe az országokba: Magyarország
Szállítási feltételek
Áruda: InnoFlora kertészet
Szállítási határidők
A növényeket március végétől november elejéig értékesítjük. A megrendelések feldolgozása, összekészítése és a futárszolgálatnak történő átadása 5-10 munkanapot vesz igénybe. A hét folyamán beérkezett megrendelések csomagolása a következő hét első felében zajlik, így megrendelésed kézbesítése a következő hét második felében várható.
Szállítási díjak
Szállítási díjaink vásárlási értékhatárok szerint változnak.
30.000 Ft-ig 4.700 Ft
60.000 Ft-ig 9.400 Ft
100.000 Ft-ig 14.100 Ft
100.000 Ft felett INGYENES KISZÁLLÍTÁS
Szállítási módok, csomagolás
Növényeink növénytartóban neveltek (9-15 cm méretű edényben). A pontos kiszerelési méret minden növénynél fel van tüntetve. A kiszállítás GLS futárszolgálattal történik. A növények a csomagolással és kiszállítással együtt 1-2 napot töltenek a dobozban, a kiszállítást tehát gond nélkül átvészelik. A csomagolás során a növényt minden oldalról rögzítjük, így sérülésmentesen kapod kézhez a növényeinket. Ha mégis sérülne valamelyik, kérjük, jelezd árudánk felé. A növényt a kézhezvétel után bontsd ki a csomagolásból, és ültetésig helyezd félárnyékos helyre, a földjét tartsd nedvesen.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.