Begónia (Begonia)

A begónia a begóniafélék családjába tartozó növénynemzetség, melybe több mint 1800 begóniafaj és hibrid tartozik. Virágzása tavasz végén kezdődik és még ősz elején is tart megfelelő gondozás mellett.

Alak: Alacsony termetű, bokros növekedésű, gumós évelő növény, kb. 25-40 cm magas.
Virág: A növény fő díszét piros, rózsaszín, narancssárga, sárga vagy fehér színben játszó virágai adják, melyek nagyon hosszan, tavasz végétől az ősz első feléig nyílnak, ha megfelelően gondozzuk. Egyszerű, félig telt és telt virágú fajtákat is találunk, amellett, hogy vannak nagy-, közép, és kis virágúak, valamint csüngő ágú fajták is.
Levél: Húsos vese vagy szív alakú fényes levelei zöld vagy bordó színűek, hosszú levélnyéllel.
Felhasználása: Virágágyásba, valamint balkonládába egyaránt ültethető.
Tenyészhely: Árnyékos, vagy félárnyékos helyen érzi jól magát, napon könnyen megég.
Talaj: Lazább szerkezetű, kissé savas, tőzeges földbe ültessük, és rendszeresen öntözzük. Az öntözés során figyeljünk rá, hogy leveleit ne érje víz.
Gondozása: A gumós begónia fagyérzékeny növény, a tél a növény nyugalmi időszaka. Miután a növény szára leszárad, távolítsuk el, a gumót pedig ássuk ki.
• A növény minden része mérgező!

Bővebb leírás