A Buddleja davidii ‘Silver Anniversary’ – illatos nyáriorgona kb. 1,5-2 méteres, gyors növekedésű virágos cserje. Ezüstös levelű, fehér virágú, napos helyet kedvelő cserje.
- Alak: kb. 1,5 -2 méter magas, széles, íves ágakkal és lándzsa alakú levelekkel. Gyorsan növő cserje, egy szezon alatt akár 1,5 – 2 métert is nőhet.
- Virág: Júliustól októberig hozza bókoló, akár 30-50 cm-t is elérő apró virágokból álló fürtvirágzatát.
- Levél: Lándzsa lakú, hosszú levelei szórt állásúak, keskenyek, ezüstös színűek.
- Származás: Kína, Japán
- Felhasználása: Leginkább nyírott sövényként, valamint szoliter növényként, vagy több fajtát egy csoportba ültetve látványos hatást érhetünk el.
- Tenyészhely: Kifejezetten napfény kedvelő növény, árnyékban eltorzul, szára felkopaszodik. Talajra nem igényes, szereti a tápdús, jó vízelvezetésű talajt.
- Gondozása: Mivel a nyáriorgona júniustól hozza virágait, ezért fontos a helyes metszése. Tavasszal, szigorúan a fagyveszély elmúltával lehet elkezdeni a visszavágást. El kell távolítani a beteg, elfagyott ágakat és az előző évi virágokat vissza kell vágni. Így növénynek lesz ideje új hajtásokat hozni, melyeken majd a virágok megjelennek. Az előző évben kihajtott vesszőket kb. arasznyira, a vastagabb ágakat óvatosan vágjuk vissza.
Nagyon fontos a rendszeres metszés, mert virágokat csak az új hajtásokon hoz, ezért ha nem gondoskodunk megfelelően róla, akkor a bokor idő előtt elöregedik.
Szállítás ezekbe az országokba: Magyarország
Szállítási feltételek
Szállítási határidők
A növényeket március elejétől november végéig értékesítjük. A megrendelések feldolgozása, összekészítése és a futárszolgálatnak történő átadása 10-14 munkanapot vesz igénybe. A csomagolást és kiszállítást hétfő-kedd-szerdai napra ütemezzük, hogy a hétvégére ne ragadjanak be a küldemények a futárszolgálatnál. A kiszállítás pontos időpontjáról a futárszolgálat értesítőt küld a megadott email címedre.
Szállítási díjak
Szállítási díjaink vásárlási értékhatárok szerint változnak.
30.000Ft-ig 2.890 Ft
30.000- 100.000 Ft-ig 4.690 Ft
100.000 Ft felett INGYENES KISZÁLLÍTÁS
Szállítási módok, csomagolás
Növényeink növénytartóban neveltek (konténeresek), minden esetben fejlett gyökérzettel szállítjuk. Az évelőket általában 9-15 cm méretű edényben, a cserjéket 2-3 literes méretű edényben szállítjuk. A pontos kiszerelési méret minden növénynél fel van tüntetve. A cserjék esetében a növény jellemző szállítási magasságát is megadjuk, de kérjük vedd figyelembe, hogy az évelők a vegetációs időszak elején és végén visszahúzódnak, a cserjék sok esetben visszavágásra kerülhetnek.
A képek a növény fejlett állapotát mutatják, a csomagolási fotókon látható állapottól a megvásárolt növény időszakonként eltérhet. A növénytartók mérete viszont minden esetben megegyezik a fotókon feltüntette mérettel.
A kiszállítás MPL futárszolgálattal történik. A növények a csomagolással és kiszállítással együtt 1-2 napot töltenek a dobozban, a kiszállítást tehát gond nélkül átvészelik. A csomagolás során a növényt minden oldalról rögzítjük, így sérülésmentesen kapod kézhez a növényeinket. Ha mégis sérülne valamelyik, kérjük, jelezd árudánk felé. A növényt a kézhezvétel után bontsd ki a csomagolásból, és ültetésig helyezd félárnyékos helyre, a földjét tartsd nedvesen.
Visszatérítési feltételek
A minőségi reklamációt kérjük legkésőbb 48 órán belül fotó kíséretében jelezd árudánknál vagy a Florapont vevőszolgálatán. Kérjük, vedd figyelembe, hogy az egyes fajták között lehetnek olyanok, melyek télire visszahúzódnak, vagy tavasszal erősen visszavágásra kerültek, így ezek magassága, főleg a tavaszi időszakban, nem éri el a terméknél feltüntetett méretet, de gyökérzetük fejlett, ezért a minőségnek megfelelnek.
Ha fajtaeltérést tapasztalsz, ami csak a virágzáskor derül ki, kérjük, hogy fotó kíséretében jelezd nekünk vagy a Florapont vevőszolgálatán. Kérjük, vedd figyelembe, hogy a virág színe a növény korától, talajadottságoktól, fényviszonyoktól erősen függhet, ezért a képen jelzettől eltérő árnyalatokat is tapasztalhatsz, de jogos észrevétel esetén a növényt saját költségünkre kicseréljük, vagy visszatérítjük az árát.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.