A Ficus carica ‘Brown Turkey’ – füge fagytűrő, a fügefajták közül ez az egyik legalkalmasabb aszalásra.
- Alak: 3-4 m magas bokrot nevel, amelynek arasznyi zömök törzse és szétterülő, laza koronája van.
- Virág: Virága különös, ún. serlegvirágzat, ami leginkább egy diónyi bimbóhoz hasonló.
- Levél: Levelei nagyok, öblösek, karéjosak.
- Termés: lila héjú, piros belsejű, édes és lédús. Júniusban terem, majd nyár végén előfordulhat másodtermés.
- Tenyészhely: A napos, világos, vagy félárnyékos helyet kedveli. Szélcsendes, védett helyen fejlődik a legszebben.
- Talaj: A talajban nem válogat, megnő a sziklás, száraz talajokon is. Meghálálja a jó földet, a trágyát és a gyomtalanítást. Tartós szárazságban öntözni is kell.
- Felhasználása: Féltrópusi növény, amelyet – ennek megfelelően – meleg, napsütötte, szélvédett helyre, délre néző falak elé kell ültetni. Dekoratív szoliter növénye lehet kertünknek.
- Gondozása: A kiültetett csemetét az első évben hagyjuk szabadon növekedni. A fügebokrot metszéssel lehet karbantartani. A növény minden része fagyérzékeny, és -15 °C-nál hidegebb idő esetén a takaratlan fügebokrok súlyos fagykárokat szenvednek. Ezért lombhullás után a fiatal bokrokat takarni kell.
- Betegségei: A fügének alig van kártevője és betegsége, tehát rendszeres növényvédelemre nem szorul.
Szállítás ezekbe az országokba: Magyarország
Szállítási feltételek
Szállítási határidők
A megvásárolt növényeinket 14-28 munkanapon belül szállítjuk. A pontos szállítási időt feltüntetjük a növények adatlapján, és a visszaigazoló emailben is láthatod majd. A szállításokat elsősorban kedd-szerda-csütörtöki napra ütemezzük, hogy a hétvégére ne ragadjanak be a futárszolgálatnál.
Szállítási módok, csomagolás
Növényeink egységesen 2 literes növénytartóban neveltek, méretük fajtájuktól függően a szezonban 40-60, ill. 60-90 cm. A kiszállítás MPL futárszolgálattal történik. A növények a csomagolással és kiszállítással együtt 1-2 napot töltenek a dobozban, a kiszállítást tehát gond nélkül átvészelik. A csomagolás során a növényt minden oldalról rögzítjük, így sérülésmentesen kapod kézhez a növényinket. Ha mégis sérülne valamelyik, kérjük, jelezd árudánk felé. A növényt a kézhezvétel után bontsd ki a csomagolásból, és ültetésig helyezd félárnyékos helyre, a földjét tartsd nedvesen.
Szállítási díjak
1-2 db 2400 Ft
3-8 db 3880 Ft
9 db-tól 4690 Ft
Visszatérítési feltételek
A minőségi reklamációt kérjük legkésőbb 48 órán belül fotó kíséretében jelezd árudánknál, vagy a Florapont vevőszolgálatán. Kérjük, vedd figyelembe, hogy az egyes fajták között lehetnek olyanok (pl. texensis és olasz klemátisz fajták), amik télire visszahúzódnak, vagy tavasszal erősen visszavágásra kerülnek, így ezek magassága, főleg a tavaszi időszakban, kiszállításkor nem éri el a terméknél feltüntetett méretet, de gyökérzetük fejlett, ezért a minőségnek megfelelnek.
Ha fajtaeltérést tapasztalsz, ami csak a virágzáskor derül ki, kérjük, hogy fotó kíséretében jelezd nekünk, vagy a Florapont vevőszolgálatán. Kérjük, vedd figyelembe, hogy a virág színe a növény korától, talajadottságoktól, fényviszonyoktól erősen függhet, ezért a képen jelzettől eltérő árnyalatokat is tapasztalhatsz, de jogos észrevétel esetén a növényt saját költségünkre kicseréljük, vagy visszatérítjük az árát.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.