Zaj, por az utca felől, vagy éppen a szomszéd elhanyagolt kertjének látványa. Ismerős, ugye? Persze, hiszen szinte minden kertbarát szembesül ezekkel a problémákkal. Vajon van-e gyors megoldás a külvilág kellemetlen hatásainak a kizárására? Hát hogyne: kúszónövényeket a kerítésre!
Jó, de pontosan melyik növényt ültessem, hiszen a Florapont kínálatában is már több mint 100 kúszónövényből lehet vásárolni. Mielőtt belevágnánk a közös válogatásba, jöjjenek a mellékhatások.
A kúszónövények mellékhatásai

Mindjárt az elején érdemes tisztázni: ha kerítésre kezdünk futtatni egy kúszónövényt, akkor számolni kell azzal, hogy azt előbb-utóbb teljesen betakarja, és ha később a szerkezethez hozzá akarunk férni, akkor ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha a teljes növényzetet lebontjuk róla, ami sajnos nem is sikerül mindig teljesen.
Ha korábban komoly erőfeszítéssel és anyagi áldozatok árán díszes kerítést építettünk, akkor a kúszónövények alkalmazása -legalábbis azon a szakaszon- bizony ellenjavallt.
Ugyanakkor nem javasoljuk gyenge szerkezetű kerítéseknél sem a kúszónövények ültetését, mert azok súlya akár kidöntheti az oszlopokat, és akkor se kerítés, se kúszónövény.
Kúszónövények eltérő helyzetekhez
Most, hogy láttuk, milyen gondot okozhat a kúszónövények kerítésre futtatása, és túl vagyunk ezek mérlegelésén, lássuk, hogy mikor érdemes igazán alkalmazni őket. Íme 5 helyzet, amikor biztosan érdemes kúszónövényt telepítenünk:
- ha kerítésünk kevésbé vonzó, akkor akár előny is lehet, hogy a kúszónövény teljesen beborítja, hiszen így mentesít minket a kerítésünk renoválásától.
- ha takarni szeretnénk a külvilágot, de erre nem áll rendelkezésünkre sövénynek hely
- ha csak a kerítés magasságáig szeretnénk takarni a külvilágot
- ha szeretnénk megtörni az épített kerítés robosztusságát, hogy kicsit barátságosabb és vonzóbb legyen
- ha szeretnénk a szelet megfogni, de erre nincs túl sok helyünk
Kerítésünk eltakarása örökzöld kúszónövények felhasználásával
Ha meglévő kerítésünk nem túl vonzó, és vélhetően régi, gyenge szerkezetű is (és nem akarunk vele sokat bíbelődni), akkor az örökzöld, sűrű, de a szerkezetet nem terhelő kúszólonc lehet az ideális. A kúszólonc szinte teljesen alulról takar, miközben könnyű sövényt képez, ráadásul imádják a kismadarak, mert biztonságos búvóhelyet nyújt számukra. Napos szakaszra ültessük.
A kúszóloncokon kívül a borostyán is szóba jöhet, amelyről azonban tudni kell, hogy akár túl is nőhet a kerítés fölé, és erős ágai belenőhetnek a szerkezetbe. Viszont a kúszónövények közül az egyik legsűrűbb takarást a borostyán hozza létre. Ha egyszer a borostyánt elindítottuk a kerítésre, akkor felejtsük el, hogy onnan valaha leszedjük, mert nem csak csavarodik, hanem léggyökereivel tapad is a szerkezetre.

Népszerű örökzöld kúszónövények
Alacsony kerítésre - alacsony kúszónövények
A kúszónövények jelentős része akár 10 métert meghaladó magasságba és szélességbe is képes megnőni, ezért kisebb kerítések befuttatásánál különösen oda kell figyelni, mekkora terjedelem várható egy-egy fajtától. Viszonylag alacsonyabb fajták tartoznak a korai és kései nagyvirágú iszalagokba, de egyéb kúszók is szóba jöhetnek.
Népszerű, alacsony kúszónövények kerítésre

Tömör kerítés tömegének lágyítása – dekoratív kúszónövények kerítésre
A kerítés “lágyítása” akkor lehet igény, ha a kerítés tömör kő vagy palánk építmény. A lágyítás azt jelenti, hogy a kúszónövény a kerítésnek csak kisebb részét takarja, úgy hogy a kerítés épített anyagai továbbra is látszódnak. Jó arány az egyharmad növény kétharmad épített elem aránya.


Ebben a helyzetben nem csak az örökzöldekben lehet gondolkodni, hanem a dekoratív kúszók is szóba jöhetnek. Így már tetszőlegesen válogathatunk az iszalagok, kúszórózsák, trombitafolyondár vagy kúszó egynyáriak között. Ha rózsát szeretnénk, ami nagyon impozáns tud lenni, figyeljünk rá, hogy tüskéi ne zavarják a járókelőket, azaz, ha a járda túl közel van, akkor inkább ne ezt alkalmazzuk.
Népszerű fajták a kerítés dekorálására
Szélfogás kúszónövénnyel - lombhullató kúszónövények kerítésre
Ha kertünk szélnek erősen kitett, akkor a kerítésre futtatott kúszónövény jó megoldás ennek csökkentésére. Mivel a szél csak akkor zavaró, ha kinn vagyunk a kertben (tehát elsősorban nyáron), ezért inkább a lombhullató fajták között válogassunk. Ilyenek a lombhullató kúszóloncok, de az iszalag és az akébia is jó választás lehet. Kerüljük a nagylevelű fajok, például borostyán, kivi alkalmazását, mert az erős szél hatalmas nyomást fejthet ki a kerítésre, tehát a szerkezet állóképességét ebben az esetben is ellenőriznünk kell.
Javasolt fajták a szélfogásra: