Mocsári hibiszkusz (Hibiscus)

A mocsári hibiszkusz lágyszárúlombhullató évelő, amely hatalmas tányérnyi virágaival díszíti kertünket. Víz- és napigényes növény, a fiatal példányokat télen takarni kell.

Alak: 1-1,5 méter magasra növő, 80-100 cm széles, bokrosodó, szőrös szárú.
Virág: Virágszínét elsősorban a rózsaszín és lila árnyalatok jellemzik. Tányérnyi nagyságúak, virágainak átmérője akár 25-30 cm is lehet, 5 sziromból állnak. Júliustól szeptemberig virágzik. A virágok rövid életűek, ezek egy-egy nap alatt elhervadnak, ám nem kell aggódnunk, rögtön utána jön is a következő adag! Nagyobb mocsári hibiszkusz bokrokon egyszerre akár 10-20 óriási, színpompás virág is kibonthatja szirmait, ha jól érzi magát ott, ahova ültettük.
Levélzet: Levelei élénk zöldek, szélük fűrészes, fonákjuk pedig molyhos.
Tenyészhely: Fényigényes. Intenzív virágzást csak napos, szellős helyen tudunk elérni vele, és ilyenkor lesz igazán ellenálló a betegségekkel szemben, és fejleszt erős hajtásokat. Legjobb számára a szerves anyagban gazdag, nedves talaj.
Felhasználása: Tavak, vízfolyás partjára, alacsonyan fekvő, nedves, napos területekre ültessük de remekül mutat öntözött virágágyásokban is.
Gondozása: Amikor növényünk elérte a 30 cm magasságot, az új hajtások visszacsípésével érhetjük el, hogy szépen bokrosodjon. Az elhervadt virágfejeket távolítsuk el. Ősszel kb. 10 cm magasságig vissza kell vágni, és télire a hajtásokat takarni.
Betegségei: Kevés kártevője és betegsége van, nem árt, ha ellenőrizzük levéltetvek, rozsda, lisztharmat, botritisz, fitoftóra ellen.

Bővebb leírás