A Sempervivum ‘Koko Flanel’ – kövirózsa rozettái tavasszal bordók, nyáron szürkés-zöldek, pókhálósak.
- Alak: Küllemük jellegzetes, de megnyerően változatos. Örökzöld pozsgás növény, melynek a leveleit használják fel gyógyászati célokra. 20 cm magas, 30 cm széles.
- Származási hely: A kövirózsák a Földközi tengert körülvevő hegyvidékek déli lejtőiről származnak, Magyarországon vadon csak a Villányi hegységben fordul elő
- Levél: Vastag, víztárolásra berendezkedett leveleik zöldek, lilák, barnák, vörösek, simák vagy szőrözöttek, egyesek kellemesen illatosak, szabályos körkörös formát mintáznak.
- Virág: Csillag alakú virágaik hosszú elágazó szárakon június-júliusban csoportosan nyílnak, de a virágzóképes méret eléréséig évekre van szükségük.
- Tenyészhely: Abszolút igénytelen szárazságtűrő növény, mely sziklás, köves, sovány talajon is megél. (Sempervivum= örökké élő). Napsütésben fejlődik a legjobban. Fagytűrő növény.
- Felhasználása: Sziklakertbe, kőedénybe.
- A legtöbb faj indákat (stolo-kat) fejleszt, amelyeken fiók-rózsák jelennek meg és ezek növénypárnát alkotnak. A rendszerint középen elhelyezkedő anyanövény a magok beérlelése után elhal és helyet ad a következő nemzedéknek. A kövirózsa szaporítása legegyszerűbben ezeknek a fiókrozettáknak a leválasztásával és elültetésével történik. Érdekes tulajdonságuk, hogy a gömb alakú, kis rozetták egy idő múlva maguktól is leválnak az anyatőről, szétgurulnak és a szabad helyen gyökereket fejlesztve nőnek tovább.
Szállítás ezekbe az országokba: Magyarország
Szállítási feltételek
Szállítási határidők
A növényeket március elejétől november végéig értékesítjük. A megrendelések feldolgozása, összekészítése és a futárszolgálatnak történő átadása 10-14 munkanapot vesz igénybe. A csomagolást és kiszállítást hétfő-kedd-szerdai napra ütemezzük, hogy a hétvégére ne ragadjanak be a küldemények a futárszolgálatnál. A kiszállítás pontos időpontjáról a futárszolgálat értesítőt küld a megadott email címedre.
Szállítási díjak
Szállítási díjaink vásárlási értékhatárok szerint változnak.
30.000Ft-ig 2.890 Ft
30.000- 100.000 Ft-ig 4.690 Ft
100.000 Ft felett INGYENES KISZÁLLÍTÁS
Szállítási módok, csomagolás
Növényeink növénytartóban neveltek (konténeresek), minden esetben fejlett gyökérzettel szállítjuk. Az évelőket általában 9-15 cm méretű edényben, a cserjéket 2-3 literes méretű edényben szállítjuk. A pontos kiszerelési méret minden növénynél fel van tüntetve. A cserjék esetében a növény jellemző szállítási magasságát is megadjuk, de kérjük vedd figyelembe, hogy az évelők a vegetációs időszak elején és végén visszahúzódnak, a cserjék sok esetben visszavágásra kerülhetnek.
A képek a növény fejlett állapotát mutatják, a csomagolási fotókon látható állapottól a megvásárolt növény időszakonként eltérhet. A növénytartók mérete viszont minden esetben megegyezik a fotókon feltüntette mérettel.
A kiszállítás MPL futárszolgálattal történik. A növények a csomagolással és kiszállítással együtt 1-2 napot töltenek a dobozban, a kiszállítást tehát gond nélkül átvészelik. A csomagolás során a növényt minden oldalról rögzítjük, így sérülésmentesen kapod kézhez a növényeinket. Ha mégis sérülne valamelyik, kérjük, jelezd árudánk felé. A növényt a kézhezvétel után bontsd ki a csomagolásból, és ültetésig helyezd félárnyékos helyre, a földjét tartsd nedvesen.
Visszatérítési feltételek
A minőségi reklamációt kérjük legkésőbb 48 órán belül fotó kíséretében jelezd árudánknál vagy a Florapont vevőszolgálatán. Kérjük, vedd figyelembe, hogy az egyes fajták között lehetnek olyanok, melyek télire visszahúzódnak, vagy tavasszal erősen visszavágásra kerültek, így ezek magassága, főleg a tavaszi időszakban, nem éri el a terméknél feltüntetett méretet, de gyökérzetük fejlett, ezért a minőségnek megfelelnek.
Ha fajtaeltérést tapasztalsz, ami csak a virágzáskor derül ki, kérjük, hogy fotó kíséretében jelezd nekünk vagy a Florapont vevőszolgálatán. Kérjük, vedd figyelembe, hogy a virág színe a növény korától, talajadottságoktól, fényviszonyoktól erősen függhet, ezért a képen jelzettől eltérő árnyalatokat is tapasztalhatsz, de jogos észrevétel esetén a növényt saját költségünkre kicseréljük, vagy visszatérítjük az árát.