A Színes bogyók az őszi kertben összeállítás jellemzői
Cserjeösszeállításunk egész évben zöld tömeggel és textúrával járul hozzá kertedhez, de kompozíciónk fókuszpontja az őszi időszak, a cserjék ekkor érik el díszítőértékük csúcsát színes levélzetükkel és bogyós terméseikkel. Meg kell említeni, hogy a bangita tavasszal krémfehér virágokat hoz, de lássuk, miért is különleges ősszel ez az összeállítás: a kecskerágó lombozata piros, sárga és narancssárga színekben játszik és élénkszínű pink termést hoz, a bangita karakteres levele bronzosra vált és megjelennek kis, piros termései, a magyal pedig, bár egész évben fényes zöld, szúros levelektől pompázik, ilyenkor terem kis piros bogyókat. (Megj: mivel a magyal kétlaki, termést akkor érlel, ha a nőivarú egyedek mellett legalább egy hímivarú példány is található a közelben.)
A kecskerágó kifejlett állapotában akár 4-6 méteres magasságával járul hozzá a kompozíció vertikális tömegéhez. A magyal nem sokkal marad le mögötte maximális 4 méteres magasságával, azonban társához képest kiterjedtebb alakot vesz fel: a kecskerágó szélességének duplájára, 2-3 méter szélesre is megnőhet. A bangita szélessége és magassága is 1,5-2 méter.
A Színes bogyók az őszi kertben összeállítás felhasználása
Cserjeösszeállításunk ajánljuk határolónak, sövénynek, akár nemkívánt látvány takarására, vagy védelemnek környezeti hatások ellen. A cserjék jellegéből fakadóan inkább természethű kertekbe illik, mint elegáns, rendezett hangulathoz. Ha a bejárathoz tesszük, a borús őszi-téli időszakban a hazatérés örömét adja meleg színeivel. A bogyós terméseknek köszönhetően kiváló madárbarát kertbe, de vigyázat, emberek számára mérgező a termések fogyasztása.
A Színes bogyók az őszi kertben összeállítás telepítése
A csomag külön kiültetési tervet tartalmaz. A cserjéket napos, félárnyékos helyre ültessük, tápdús, nedves, de jó vízelvezetésű talajt kedvelik, az első időszakban több öntözésre van szükségük. A magyal növekedési üteme lassabb társaihoz képest. A cserjék Florapontnál árult, konténerben nevelt változata az egész szezonban biztonsággal telepíthető.
A Színes bogyók az őszi kertben összeállítás karbantartása
Az összeállítás különösebb karbantartást nem igényel. Amennyiben szükségesnek látjuk, a cserjéket tavasszal, virágzás után metsszük meg a kívánt magasságra és szélességre, ezt mindig éles ollóval tegyük.
Szállítás ezekbe az országokba: Magyarország
Szállítási feltételek
Szállítási határidők
A növényeket március elejétől november végéig értékesítjük. A megrendelések feldolgozása, összekészítése és a futárszolgálatnak történő átadása 10-14 munkanapot vesz igénybe. A csomagolást és kiszállítást hétfő-kedd-szerdai napra ütemezzük, hogy a hétvégére ne ragadjanak be a küldemények a futárszolgálatnál. A kiszállítás pontos időpontjáról a futárszolgálat értesítőt küld a megadott email címedre.
Szállítási díjak
Szállítási díjaink vásárlási értékhatárok szerint változnak.
30.000Ft-ig 2.890 Ft
30.000- 100.000 Ft-ig 4.690 Ft
100.000 Ft felett INGYENES KISZÁLLÍTÁS
Szállítási módok, csomagolás
Növényeink növénytartóban neveltek (konténeresek), minden esetben fejlett gyökérzettel szállítjuk. Az évelőket általában 9-15 cm méretű edényben, a cserjéket 2-3 literes méretű edényben szállítjuk. A pontos kiszerelési méret minden növénynél fel van tüntetve. A cserjék esetében a növény jellemző szállítási magasságát is megadjuk, de kérjük vedd figyelembe, hogy az évelők a vegetációs időszak elején és végén visszahúzódnak, a cserjék sok esetben visszavágásra kerülhetnek.
A képek a növény fejlett állapotát mutatják, a csomagolási fotókon látható állapottól a megvásárolt növény időszakonként eltérhet. A növénytartók mérete viszont minden esetben megegyezik a fotókon feltüntette mérettel.
A kiszállítás MPL futárszolgálattal történik. A növények a csomagolással és kiszállítással együtt 1-2 napot töltenek a dobozban, a kiszállítást tehát gond nélkül átvészelik. A csomagolás során a növényt minden oldalról rögzítjük, így sérülésmentesen kapod kézhez a növényeinket. Ha mégis sérülne valamelyik, kérjük, jelezd árudánk felé. A növényt a kézhezvétel után bontsd ki a csomagolásból, és ültetésig helyezd félárnyékos helyre, a földjét tartsd nedvesen.
Visszatérítési feltételek
A minőségi reklamációt kérjük legkésőbb 48 órán belül fotó kíséretében jelezd árudánknál vagy a Florapont vevőszolgálatán. Kérjük, vedd figyelembe, hogy az egyes fajták között lehetnek olyanok, melyek télire visszahúzódnak, vagy tavasszal erősen visszavágásra kerültek, így ezek magassága, főleg a tavaszi időszakban, nem éri el a terméknél feltüntetett méretet, de gyökérzetük fejlett, ezért a minőségnek megfelelnek.
Ha fajtaeltérést tapasztalsz, ami csak a virágzáskor derül ki, kérjük, hogy fotó kíséretében jelezd nekünk vagy a Florapont vevőszolgálatán. Kérjük, vedd figyelembe, hogy a virág színe a növény korától, talajadottságoktól, fényviszonyoktól erősen függhet, ezért a képen jelzettől eltérő árnyalatokat is tapasztalhatsz, de jogos észrevétel esetén a növényt saját költségünkre kicseréljük, vagy visszatérítjük az árát.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.