Posted on Hozzászólás most!

Tulipánok telepítése a szép tavaszi kertért

A tavaszi hagymások, köztük a tulipánok népszerűsége tökéletesen érthető. A tavaszi ébredező kert miattuk lesz igazán színpompás, velük a kert korábban lesz vonzó, és a szürke téli napok után ez a színpompa hatványozott élményt jelent.

Csak remélem, hogy ezt a cikket nem a téli időszakban olvasod, arról ábrándozva, hogy márciusra te is virághagyma pompát hozz létre, mert akkor bizony elkéstél, és az idén erről sajnos már le kell mondanod. Persze a virágüzletek télen is árulnak előnevelt cserepes tulipánokat, ami jól mutat ablakban, szobában, teraszon, de a kert tulipánokkal való betelepítését nem ezzel kell megoldani. A tulipánok telepítését bizony be kell fejeznünk október végéig. Ha szerencsénk van és enyhe az ősz, akkor átcsúszhatunk az ültetéssel november elejére is, de későbbi időszakkal már ne kísérletezzünk. A tulipánnak ugyanis időre van szüksége ahhoz , bár kevesebb, mint például a nárcisznak, hogy szépen begyökerezzen az új helyén. Továbbá szüksége van átmeneti hidegre, hogy tavasszal igazán virágozni tudjon, tehát nem mindegy, hogy mennyi időt tölt a földben a virágzás előtt.

tavaszi tulipános kert
Tulipántenger egy tavaszi kertben

Tehát ha eldöntöttük, hogy dekoratív kertet szeretnénk tavasszal is, akkor a tervezést és előkészítést kezdjük el már augusztusban!


A tulipán helyének megtalálása

A mi szempontjaink

Tavasszal többet vagyunk még a lakásban, mint a kertben, és ha nem akarjuk tulipánjainkat eldugni, helyezzük kertünknek abba a részébe, amit belülről a szobából is jól látunk. Így tulipánjaink szem előtt lesznek, és sokkal több örömet okoznak, mintha olyan helyre tettük volna, ahol csak akkor veszünk észre, ha kisétálunk hozzájuk. Persze nem kell mindent az ablak elé zsúfolni, de ezeket a helyeket kezeljük kiemelt fontosságúként.

Mivel a tulipánokat elvirágzás után hagyni kell teljesen elszáradni, mert ekkor töltődik fel a virághagyma olyan tápanyagokkal, ami a következő évi virágzáshoz szükséges, ezért olyan helyet keressünk neki, ami az elszáradó növényt eltakarja. Ez lehet elterülő ágú cserje, ami ebben az időszakban hozza majd a leveleit, például tölgylevelű hortenzia (Hydrangea quercifolia) vagy később kihajtó nagy bokrú évelők, például pünkösdi rózsa (Paeonia lactiflora), medveköröm (Acanthus balcanicus), sásliliomok (Hemerocallis) vagy egynyáriak területe.  A lényeg, hogy a nézőpontunk felől takarja valami a tulipán sárguló, száradó leveleit.

A tulipán elvárásai

A hely legyen napos és a talaja legyen jó vízáteresztésű. A tulipán elsősorban hegyvidéki köves, vagy alacsony füvű száraz gyepes területekről származik, így az igényei is ennek megfelelőek: kevéssel is beéri. Ha ezeket biztosítani tudjuk, akkor tulipánjaink jól fogják magukat érezni. A talaj legyen tápdús, de a friss komposzt és egyéb trágya vonzani fogja a vakondokat, pockokat, amiknek amúgy is kedvelt csemegéje a lédús tulipán hagyma, így hatványozott a veszélye annak, hogy nagy pusztítást visznek végbe dédelgetett tulipánjaink között. Előzzük meg ezt, és ne alkalmazzunk friss komposztot ebben az esetben, vagy a hagymák védelméhez használjunk ültető kosarat, amit egyébként személy szerint környezetvédelmi okok miatt nem javaslok.

A tulipán ültetése

A tulipán telepítési mélysége

Az ültetési mélység legyen kb 10-15 cm, a virághagyma kb kétszerese.

A tulipán telepítési távolsága

Ültetési távolság minimum 10 cm vagy több. Az ültetési távolság az összeállítástól és a kiültetéstől elvárt hatás befolyásolja. Ha csoportokban helyezzük el, akkor erőteljes intenzív hatást érünk el, míg elszórtan távolabb ültetve őket egymástól, keverve más hagymásokkal a természetesebb megjelenést és hangulatot fogjuk erősíteni. Ha csoportokban ültetjük, akkor egy nagyobb helyen egyszerre készítsük elő az ültető gödröt. Például 6 db tulipán esetében egy kb. 30*30 cm nagyságú és kb. 15-20 cm mély gödörre van szükségünk, és ebbe helyezzük el őket egyszerre, majd az apró szemcsés földet töltsük vissza a megfelelő távolságra elhelyezett virághagymákra.

tulipán ültetési távolság
Tulipánok elhelyezése az ültetőgödörbe

A tulipán telepítési időszaka

Megfelelő időszak az ültetésre a szeptember-október. Az ültetéssel kapcsolatos nehézség ott jelentkezik, hogy az ültetés időszakában, azaz kora ősszel azok a növények, amik tavasszal majd takarni fogják a sárguló tulipánjainkat, most még javában lombban vannak, és a leveleik miatt alig találunk ültető helyet. Ebből a szempontból érdemes kivárni, amíg ezek a növények is elkezdenek besárgulni, visszahúzódni, és utána belekezdeni a tulipánjaink telepítésébe.


Ha kedvet kaptál tulipánok telepítéséhez, nézd meg árudánk választékát.

Ha élőben is szeretnél tapasztalatot és élményeket gyűjteni a tavaszi kertekről, nézd meg társoldalunk, az Édenpont oldalán elérhető nyitott kerteket. Az aktuális programokat itt találod.

A szerzőről: Rácz Péter kerttervező. Az English Gardening School (London, Chelsea) CGD 1998 elvégzése után 2017-ig több mint 18 éven át dolgozott kerttervezőként és kertépítőként. Ez idő alatt több mint száz kerttervet készített, és vett részt azok megvalósításában. Jelenleg az Édenpont kertlátogatások szervezésével, kerttervezési oktatással és a Florapont működtetésével foglalkozik. Ha érdekel közelebbről is a kerttervezés, érdemes részt venned a szerző tanfolyamán: Kertünk kialakítása – Felméréstől a megvalósításig

Vélemény, hozzászólás?