Ültess fát! Csendül fel a hangzatos mondat napjainkban sokféle fórumon és felületen. Ültess fát… hogy védd a környezetet! Ültess fát… hogy csökkentsd az ökológiai lábnyomod a világunkban. Ültess fát… hogy jobb embernek érezd magad! Sokféle indok létezik arra, amiért az ember ásót fog és az általa ásott gödörbe egy nem beszélő élőlény gyökereit mélyíti.
Kérdésként merül fel bennem lassan mindennel kapcsolatban, hogy vajon helyes-e bármit emberi észjárás szerint pótolni abban a térben, melyet először tönkretettünk. Vajon nem ugyanolyan agresszivitás-e egy monokultúrában gazdag akácos élőközösséget ráerőltetni az alattunk elterülő földre és ugyanúgy nem érvényesülni hagyni azt, ami belőle fakad? Mi történne, ha csak megengednénk azt, ami van?
Egy ilyen történetben nem mi lennénk a forgatókönyvírók és gödröket sem kellene ásnunk. Felveti magát viszont annak az eshetősége, hogy emberi szemünk és praktikumunk előtt a természet által tervezett kert könnyen elbukhat a záróvizsgán. Természetanyánk nevetve tervez akácfát a garázsbeállóba és királydinnyés fövenyt a gyepen elterülni vágyó humanoid faj alá. Nem érdekli őt holmi megelégedettségi kérdőíven rögzített panaszlista és tulajdonképpen megrendelés nélkül is folyton ténykedik. Huncut egy asszony.
És huncut az ember is. Valahogy nehéz vele jól együtt élni. Addig-addig igazgatja a szóban forgó kompromisszumokat, amíg azok végleg ki nem kerülnek a területéről és ő vígan élvezheti a teljes mértékben komfortzónán belüli kis magánövezetét. Az ilyen kompromisszummentes területeken történik meg legelőször a tarvágás, s dőlnek ki olyan régóta ott magasodó fák, melyeknek 1m-rel arrébb kellett volna eredtileg növekedniük. Nagy hiba … most menniük kell.
Metszőollók és benzines traktorok csatazajában küzd a kertész, amióta megfogant benne az első szándék egy talpalatnyi földdel kapcsolatban. Kedves olvasóm! Kiábrándulásodat megértem, ha nem fogok tudni utat mutatni ebben a furcsa világban és felelősséget sem fogok tudni vállalni semmiért. Egy dologra viszont rávilágíthatok. Nem hiszek a csupán kétutas megoldásokban. Ne higgy semmiben, ami vagy fekete vagy fehér. Hiszen tudjuk, hogy a szürkének is legalább ötven árnyalata van. Ebben a játékban nem lehetnek „kell”-ek és „tilos”-ak. Ami fakad, belülről fakad s én továbbra is bízom a gondviselésben, hogy hamarosan már más „divatot” diktál majd a köztudat. Ember vs. természet versengésében megtörtént fegyverszünet néha járhat kellemes következményekkel is. Tedd le egy rövid időre a csatabárdot és tavasszal meglepő pipacs bólogat majd a kert szélein. S lesz olyan is, hogy a lovaggá avatott kertész újra harcba száll, s éles fegyverével gyökerestül fordítja ki a szúrós „gaz”tevőket területéről.
Fogd-e meg az ásót és ültess-e fákat? Erre a válaszod a te kertedben rejlik az én válaszom pedig az enyémben. Az én válaszom éppen egy olyan kertben pihen, melynek hűs árnyékában gond nélkül pottyanhat az orromra egy a fán pihegő kismadár tolla. Viszont mielőtt válaszodat kincsként elrejtve kezded el felkutatni ásóval a kezedben, felteszek neked még néhány kérdést.
Lehetséges-e, hogy kertjeinkről való elképzeléseink idejétmúltak? Lehet, hogy rögzült törekvéseink már csak gátját képezik annak a kertnek a létrejöttét, melyre valóban vágyunk? Alkalmazkodnunk kellene-e egy klímaváltozás kellős közepén a változó körülményeinkhez? Valóban életszerűek a gyep, leylandi, úszómedence kombinációk?
15 évvel ezelőtt, amikor még nem kellett tetőtől talpig fedni az ember bőrét a harmadfokú égési sérülések elkerülése érdekében egy rövid kertészkedés során, még talán észszerűen és kellemesen hatottak érzékszerveinkre a leylandi ciprusokkal körbevett könnyen nyírható gyepből álló kertek álomszerű luxuskivitele. A gazdagságot sugalló méregzöld sűrű gyepszőnyeg volt mindenki álma s mondjuk ki… talán még ma is ezt a presztízst látjuk meg bennük. Igaz manapság általában megspékeljük már néhány dézsás mediterrán növénnyel is. Egyszerű, letisztult, könnyen kontrolállható gépiesített kertek, melyek használhatatlanná váltak napjainkban. A hétvégére hirdetett barbecue partit lehetetlenség este nyolc előtt megkezdeni, amennyiben nem akarjuk, hogy a vendégeink is pirosra sülve kerüljenek a tányérjuk mellé a vacsoraidőben. Ezt elkerülhetjük, ha nem fenntartható módon próbálunk műanyagból és textilekből árnyékot húzni magunk fölé, mely ugyan megvéd minket napunk fényétől, ámde hőségétől nem nagyon.
Vannak növényeink, melyek természetes módon hajolnak fölénk, megvédve bennünket az imént felsorolt környezeti hatásoktól. Valamint vegyük figyelembe, hogy az őszi friss hűvösben leveleket gereblyézni és átmozgatni elmacskásodott végtagjainkat szintén előremutató dolog, bármennyire is csábítson bennünket a napernyő levéltelensége. Vagy gondoljunk egy fa csodásan burjánzó ágrendszerére, mely póriasan egyszerűen, mégis szemet gyönyörködtetően oldja meg az árnyékkérdést az udvarunkban. És még valami nagyon fontos! Egy napvitorla pillanatok alatt kiszolgálja türelmetlenségünket, megfosztva minket a várakozás és egyben az idővel szembeni alázatosságunk minden formájától. Ezért olyan könnyű kivágni a mai embernek egy évtizedeken keresztül gyarapodó lombkoronát. Pótolható. Tényleg pótolható? Nem hinném..
Lehet, hogy arányait tekintve nagyot fordulhatna velünk a világ. Mi lenne, ha az árnyékból dugnánk ki időnként az orrunkat a napra és nem pedig az egy falatnyi árnyékkal lejtenénk napóra táncot az udvarban. Lehetne válogatnunk a megannyi növényóriás közül, melynek választéka közel olyan széles, mint Gombóc Artúr csokoládé arzenálja. Vannak hatalmas udvarokba illő enteknek kinéző gigászok és kövek közt huncutul guggoló törpék. Léteznek ember által meghatározott törzsre oltott rendszabályozott alanyok vagy szabadon táncoló, egekig karcsún nyújtózkodók. Vannak nevetve gömbölyű, szomorkásan orrukat lógató és agresszívan széltében terülő fáink. Néhányan makacsul magukon tartják egész évben ruhájukat, sőt a hideg szegénységében tűzik ki kihívó pirosló brossukat. Sokan a fák közül, tavasszal élednek és húsvéti asztalra varázsolnak csokros színeket. Közöttük is akad gondoskodó lélek, mely pirosló gyümölcseivel kényeztet minket. Megannyi udvar és megannyi lehetőség, távozzon végre a rekkenő hőség!